Így most újra elkezdtem a leszokást. Ma épp a huszonnegyedik tiszta napomnál tartok, és már teljes két hete szétfeszít a boldogság! Tiszta Lehetek Végre!!! Csodálatos!

Többen kértétek, hogy írjam meg a leszokáskor tapasztaltakat. Nos, mostanra megszépült a világ, de elég kemény hetek állnak mögöttem! Keserédes szájízzel mentem neki, de döntöttem!

Az első egy-két nap még kibírható volt, aztán elkezdődött a sóvárgás... Jött a jól megszokott szorítás a mellkasomban, amely egyre csak erősödött, addig, amíg egyszerre már elviselhetetlenné kezdett válni. De a test bölcs és küzd! Így, amikor már majdnem elviselhetetlen lett, akkor alábbhagyott a kattogás, és áttevődött éjszakára, hiába a gyógyszerek, hiába minden, éjszakákon keresztül nem aludtam, forgolódtam, vert a víz és lángolt, égett az egész testem. Rém- és mocskos álmok kezdtek gyötörni: szívtam, szúrtam, ittam, nyeltem és minden elképzelhető módon tömtem magamba a szemetet. Reggel, ébredés után az éjszakámra hányinger mellett a vizes ágy, és a remegés emlékeztetett. Az álmok természetesen kihatottak az egész napomra, lehangolt, álmos és rosszkedvű voltam, aztán jött az újabb csapás: elfogyott az egyik (tegretol → sóvárgáscsökkentő), majd a másik (quetiapon → éjszakai alvást segítő) gyógyszerem is... Esélytelen volt orvoshoz eljutnnom, de mikor észrevettem, hogy a quetiapin is, fogy, akkor vettem egy mély levegőt, és azt mondtam: „Jó, akkor ez sem kell többé!”. Így a négy gyógyszerből hármat elhagytam. Merthogy a tiapridalt már előtte sem szedtem rendszeresen, így igazából az volt az első amit letettem. Aztán elkezdtem egyre jobban érezni magam, ekkor már nappal sem szedtem be gyógyszert, egyedül este két 0,5-ös rivotrilt. Elkezdett működni az agyam, kevesebb lettem vagy 15 kilóval, és elkezdtem mosolyogni, pozitívan gondolkodni! Ez megtette a hatását: újabb rivotrilt hagytam el, így a jelenlegi egész napos gyógyszeradagom este 1db 0,5mg rivotril! A három hét alatt talán 3x ha ittam, ebből egyszer voltam másnapos, ugyanis úgy döntöttem, hogy abbahagyok mindent, és megfogadom egy barátom tanácsát, leteszem a gyógyszereket is, de ezt nem fogom kompenzálni alkohollal! Találtam jobbat: amikor rosszul voltam, akkor vettem egy doboz csokis parányt, és megettem belőle pár darabot, a maradékot pedig odaadtam anyunak. Mára csoki sem kell. Persze, mikor kezdtem jobban lenni, akkor azért néhány dealer hétvégente felhívott, hogy adna hitelbe, ingyen vagy bárhogy, de én elutasítottam!

Ja, igen! Mindezt egyedül, ugyanis azóta sem lakom a feleségemmel. Ugyan úgy anyunál lakom, fizetem a lakbért, és ellátom magam! A változás azonban nagyon látványos! Akivel összefutok, úton-útfélen azt mondja, hogy milyen jól nézek ki, mennyivel tisztább a tekintetem, látszik, hogy jól érzem magam. És arra a kérdésre pedig: „Hogy érzed magad?”, azonnal azt válaszolom: „Jól!” „Nagyon jól!” vagy azt, hogy „Minden nagy!”, és ezt őszintén tudom mondani! Persze rossz pillanatok mindig vannak, lesznek is, és persze nem könnyű egyedül aludnom 16 év után, egy nagy üres szobában, de sokszor a sas jut eszembe, ami ha elér egy bizonyos kort, akkor választania kell: vagy elhullik, vagy elvonul a világ elől, koplal, visszanöveszti letörött csőrét, mellyel kitépkedi fölös tollait, és élhet még egyszer annyit! Illetve az is, hogy ezt, amit most teszek MAGAMÉRT teszem, nem a feleségemért, nem a szerelmemért, nem a haveromért, nem az anyámért, vagy mert valaki ezt tanácsolta.

De vissza a huszonnégy naphoz. Most azt gondoljátok, talán ez nem olyan sok, hisz még egy teljes hónap sincs! De aki figyelt eddig az észrevehette, hogy ilyet hét éve nem csináltam! Hét éve volt ugyanis utoljára ilyen, hogy gyógyszerek nélkül, saját elhatározásomból leszokom. Akkor is hasonlóan boldog voltam, viszont azóta rengeteget okultam a hibáimból! (Ezért is figyelek az alkoholfogyasztásomra) Ismét vannak álmaim, vágyaim, terveim! Van amibe már belefogtam, van amibe hamarosan belefogok! Csak, hogy néhányat említsek: kifizettem a tartozásaimat, rendbe teszem a külsőm és ruhatáram, eddzem, jogosítványt fogok szerezni, és mivel visszavágyom az iskolapadba, vissza is ülök, amint lehetséges! Elkezdtem megkeresni a régi barátokat, akikkel elvadult drogozásom miatt megszakadt a kapcsolat. Továbbá tervezem a blog könyvként való kiadását is, melyhez kértem segítséget is!

Természetesen a családom sem hanyagoltam el! A fiam szokott nálam aludni, és én is nála/vele. Szoktunk csavarogni (egyelőre gyalog, mert a cangákat meg kell csináltatnom), s bár anyagilag a gyök kettőn vagyok, azért igyekszem támogatni anyagilag a feleségem lehetőségeimhez mérten!

ui: Írtam kommentben is, de biztos van aki nem mindet olvassa el, így itt szeretném hálásan megköszönni a kattintásokat! Isten tartsa meg jó szokásotok!
ui2: Itt a sas története - Köszönet érte Deninek!

Fontos: Ez a poszt március 1-én íródott, nem a mostani droghasználatomat tükrözi, sok minden változott azóta, ami a legfontosabb: ma tizenkettedik napja tiszta vagyok!

Tegnap sem mentem haza, egy haveromnál éjszakáztam, ma anyunál alszom a régi szobánkban. Azért üzentem Neki!
Nem tudom hány napja nem aludtam, inni sem ittam rendesen, és egy zsömlét ettem egész idő alatt... Először sp, ma-tegnap-holnap penta kristály. Remeg mindenem, a testem jelez, de nem érdekel! Holnap munka.
Ugyan folyton egyedül érzem magam, de most vagyok csak igazán egyedül. Meg kell szoknom, mert a nejemnek nem kellek, amin egyáltalán nem csodálkozom! Igaza van. Megértem, és nem is hibáztatom. Ugyan kinek kell, egy szar drogos? Az is csoda, hogy idáig kitartott, őszintén becsülöm érte!
S most mi lesz? Mihez kezdek Nélkülük? Tizennégy éves korom óta velem van, s nagyjából tizenhat éve élünk együtt! - Bontok egy sört - El nem tudom képzelni, hogyan tovább... Ami biztos: vagy meghalok, vagy megváltozom! Annyi tervem már van, hogy Bp. környéki agglomerációban szeretnék lakást bérelni, de semmi több. Ennyi. Minden maradna a régiben: munkahely, életmód? Nem akarom! Abban sem vagyok biztos már, hogy az elvonót akarom! Talán újra megpróbálom egyedül. - Közben távoli repülőgép zaja, amely a konvektor lángjának pattogására emlékeztet... Hiányzik! - De az nyilvánvaló, hogy így nem mehetett tovább, senkinek nem akarok több rosszat!
Most érzem csak, hogy hasznos lett volna, ha az előző elvonón beiratkozom a "jövőtervezés" csoportba. Félek! Mi lesz akkor, ha majd megint minden sínen van, és újra fájni fog? Ha majd újra rám telepszik a gyilkos depresszió, ami gyermekkorom óta hajszol a szakadék felé, mit teszek majd? Azt tudom, hogy egyedül nem szeretnék maradni, mint "azok a férfiak"!
Március! Nőnap, a feleségem születésnapja, más születés- és névnapok, egy csomó dátum!
Őszintén? Igen! sajnálom magam, pedig tudom jól, én csináltam mindezt, én tehetek mindenről! A következő napok kritikusak lesznek. Félek! De, hogy is mondják? Innen szép nyerni/felállni!
Mint ahogy mondtam, két lehetőség van: Vagy meghalok, vagy megváltozom...

Twitteren ajánlották ezt a számot/videót. Meghallgattam és megtetszett, de nagyon, úgyhogy ki is rakom. A szövegre érdemes figyelni! (ezért a lyrics)

You are in pain
Take your life, take your life with cocaine
But I am who I am
so I do what I can, when I can
but I can't really do a damn thing

So fine this day
all your problems has gone away
but tomorrow, when you wake up
all your problems are back to stay

Your life,
a game
turn it up, turn it up with cocaine
And every time that you live is a time when you feel
and the only time you heal

Tell me what it is
and it would never be like this
A problem that we have in common
baby tell me what it is
it probably doesn't mean a piss
yeah, rip my heart apart

Now it's too late, too late to live
only heaven loves you now
so love it back for once
just once

Now it's too late, too late to live
and my conscience killing me
so I'm alive
but I'm not free

and for all of you that can relate to this too
and for all of you that can relate to this too

White snow
I know
You're on a place where I just can't go
But I hope you do remember
your snow doesn't warm you in December

You are in pain
Take your life, take your life with cocaine
But I am who I am
so I do what I can, when I can
but I can't really do a damn thing

Now it's too late, too late to live
only heaven loves you now
so love it back for once
Find More lyrics at www.sweetslyrics.com
just once

Now it's too late, too late to live
and my conscience killing me
so I'm alive
but I'm not free

and for all of you that can relate to this too
and for all of you that can relate to this too

Tell me what it is
and it would never be like this
A problem that we have in common
baby tell me what it is
it probably doesn't mean a piss
yeah, rip my heart apart

You are in pain
Take your life, take your life with cocaine
But I am who I am
so I do what I can, when I can
but I can't really do a damn thing

Now it's too late, too late to live
only heaven loves you now
so love it back for once
just once

Now it's too late, too late to live
and my conscience killing me
so I'm alive
but I'm not free

and for all of you that can relate to this too
and for all of you that can relate to this too

Now its too late(x4 with echo)

Úgy 4 hete, vagy még több a folyamatos az alvásmegvonás. Fogalmam sincs mikor és mennyit ettem, aludtam, ittam. Kezdek teljesen kikészülni....
Megismertem a panetát (mindenféle formájában) és az emmát. Emma nem olyan jó, a penta is csak az elején volt jó, most már inkább csak éltet, semmi több! Az agyam mára teljesen elborult ezektől... Kb mint a formekes korszak, annyi különbséggel, hogy most nem lukas az agyam! Nem felejtek el dolgokat(vagy nem mindent mint akkor), a tetteimmel, és azoknak súlyával nagyjából tisztában vagyok, és ami még különbség: mikor be vagyok pentázva, akkor nem vagyok úgy megzavarodva mint a 4mec-től anno! Jó-e? NEM! Iszonyat, mert már nem telik el úgy nap, hogy ne nyomnék valamit + sört + gyógyszert. Elvesztettem a kontrollt, már nem én irányítok! Egyszerűen kell akármi ahhoz, hogy aznap éljek! Hogy felkeljek, hogy dolgozzak, hogy létezzek....Minta nem én lennék... Ez nem én vagyok!
Kicsit úgy érzem magam, mint a Silent Hill c. film végén az anya és a lánya: szürke homály fed mindent, a Nap sugarai is szürkék, a napok is sötétek, és ebben a dimenzióban ahol én vagyok, nincs más, nem látszik senki...
Ráadásul nem jó sehogy! Már beállva is depresszió van, mikor megy ki akkor is, és ha nincs akkor is! Folyamatos az egyedüllét, ás a hiány. A társaság, a barátok a szerettek, a család hiánya... Nincs senki... Senki! Senki!
A feleségemmel nem tudom mióta nem beszéltünk, a fiammal is alig-alig, más meg nagyon nem keres... Mármint élőben. Neten van akit érdeklem, van aki hozzám szól, de mégis oly egyedül vagyok.....Ez a gyilkos hajlam űz minden nap a mélybe, ez az amitől szabadulni kell, mert megöl!
Általában szívni szoktam, de újabban megvadultam és bedöftem mindent ami a kezem ügyébe került. Nem mindig és nem állandóan, de előfordult. Az sem érdekelt, hogy tizenötödjére volt bent... Mert bent kellett lennie!
Nos, múlthét vasárnap nem bírtam tovább és felhívtam a volt kezelőorvosomat! Hétfőn bementem tisztán, józanul konzultációra de most nincs hely, két hét múlva már lesz, úgyhogy visszahívtak „kontrollra”. Annyi minden kavarog bennem, többek közt félelem, önsajnálat és valamiféle megnyugvás: van kiút! Most nincs iskola, nincs érettségi, csak a munkahely ami visszatarthat. Apropó munkahely. A konzultáció után bementem, a főnöknőm megjegyezte, hogy most már nagyon látszik, hogy drogos vagyok, lassan mindenki számára nyilvánvaló lesz. Ezek után megmutattam neki a papírt amit a kórházban kaptam, beszéltünk egy keveset a leállásról, de konkrétat nem mondott. Így most fogalmam sincs, ha bevonulok akkor meg lesz-e még a munkahelyem 6-8-10stb hét múlva! Talán ettől félek a legjobban... Mert ha a munka elveszik, onnantól lejtő lefelé....
Ebben a hónapban egyetlen csekket sem fizettünk már be, sőt a munkahelyemnek is tartozom! A feleségem pénze „eltűnt” én meg amikor kiderült, hogy a fizetés után két nappal már egy kanyija sincs, elkezdtem beleszarni. Hová tűnt? Fogalmam sincs, de látható nyoma nincs. Amúgy általában sokszor nincs, de most az amúgy is depressziós helyzetemen ez rengeteget rontott.
Nem tudom, hogyan tovább! Sok a kérdőjel, és a válaszút. Pl: A vagyonkezelőtől kértünk részletet a lakbérre, ebben a hónapban nem fizettünk, ez szerződésszegés, kirakhatnak minket. Ez elég esélyes. Ugyanakkor az öcsém megy külföldre dolgozni, így anyunál a volt szobánkat visszakaphatjuk, és pont annyi lenne a rezsi mint ebben a lukban. Ráadásul ezzel anyunk is segítünk, mert öcsém fizetése nélkül nem tudja fenntartani a lakást, sőt júniustól már a húgomra sem kap. Szóval ez is egy opció.

Hogy én mit akarok? Véget vetni ennek az öngyilkossági folyamatnak, megszabadulni a terhektől, jó kedvet és vidámságot, függetlenséget, szerelmet, boldogságot! S mégis. Ez olyan nagy kérés? Ez akkora kívánság, hogy nekem évek óta nem lehet!? Nem tudom, lehet az életem célja, ez a blog volt, és a gyermekem, akiből lesz valaki! A blogot pedig talán halálom után oktatni fogják... Ha már az addiktológián is erről ismernek meg a dokik, talán esélyes!

Megyek, teszem amit tennem kell, ez a végzetem. Ez volt a hivatásom, s talán a feladatom ezen a Földön!

Ui1: Akinek eszébe jutna szánakozni, vagy sajnálni az azonnal felejtse is el, nem ezért írtam le. Ez a dolgom, azért írtam le!
Ui2: Nagyon szépen köszönöm a kattintásokat, kérlek Titeket ezt a jó szokásotokat ne hagyjátok abba! Előre is nagyon köszönöm!

De nem sikerült. (Twitteren bővebben, hogy mi az a minden, nem akarok ezzel "hencegni"...)

Egész éjjel csavarogtam, anyunál hajnal 4-kor elájultam. A hétvégét átaludtam, ma gyenge vagyok, remegek és kattogok.
(Pedig azt hinné az ember hogy ennyi cucc a toxira csak elég, de még arra sem... )

Sajnálom. Szégyenlem is magam, de nem sok értelmét látom ennek az egész szenvedésnek.. Dolgozok, de minek? Csekkeket, tartozást sem tudjuk már kifizetni, és ezt most (vagyis eddig) nem lehet a drogra fogni. Majd most már lehet....

Elegem van, nincs kedvem tovább élni! Nem fogom megmagyarázni.
Teljesen értelmetlen ez az egész... Fölösleges élni, dolgozni, hazamenni, kapcsolatokat ápolni, szeretni, fáradozni, és persze drogozni is!

Értelmetlen az egész életem, be is fejezem.

Tudtuk, hogy ez lesz a vége.

Sziasztok!

Évek óta fenn van a banner, de sosem említettem és sosem kértem, most még is megteszem!

Kedves látogatók, semmi többet nem kérek, csak annyit, hogy ha hasznosnak találtad az oldalt, akkor egy egér klikkel támogass! Kattints a lap tetején lévő bannerre!

Nagyon szépen köszönöm!

Tudom, disznó dolog, hogy ilyen sokáig nem írtam, de el voltam süllyedve a drog mocskában... (azt hiszem ebben a mondatban a mocsok, és a disznó szó tökéletesen illik arra ami voltam) Így nem tartottam érdemesnek azt, hogy beszámoljak ezekről az "élményekről". Most viszont érdemleges dolog történt, melyet le szeretnék írni Nektek!

Először formek-kilószám: intravénásan; kólában feloldva, megíva; és orrba szippantva. Aztán jött az MDPV. Hetekig, se kép se hang. Szúrva, szívva és ezeknek kombinációja. Természetesen nem ettem, nem ittam, és nem aludtam legutoljára egy egész hétig...
Mióta visszaestem maximum 5-6 volt a tiszta napok száma, aztán kibírhatatlan feszítés, szenvedés, majd újabb adagok. Az 5-6 nap ritka volt, de volt.

Sok minden történt az elmúlt hónapban, hónapokban mégis a központi szerepet, a szer játszotta nálam. A feleségem volt kórházban másfél hétig, akkor tartottam magam amennyire tudtam, igyekeztem jó férj, és jó apa lenni, de az utolsó napokban elrontottam, mert mint írtam 5-6 nap volt a maximum, amit kibírtam 4mec nélkül... Az éjszakai csavargások, a hétvégi fennlétek "robot üzemmódban" teljesen aláásták az anyagi helyzetem, az önbecsülésem, hazavágták a logikám, és a kommunikációs illetve mozgás-koordinációs készségem is egy időre. Hála Istennek, csak egy időre!

Nos, legutoljára 9-én fogyasztottam drogot, úgy dél körül. Ma 21. van és elmúlt dél, tehát 12 napja tiszta vagyok! Önszántamból, saját elhatározásból, saját erőből. Körülbelül két napja kezdődtek a rémálmok, amiken csak nevetek, igazi szenvedést nem okoznak. Mi történt?
Fogalmam sincs. Elegem lett! A formek nem éri meg sem 3000-ért, sem 2000-ért, sem pedig 800Ft-ért azt a fél óra flasht amit okoz. Az MDPV tetszett, mert ugye végül is speedes voltam, és hasonlót ad, de annyira kemény, annyira gyilkos (a tiszta legalábbis), hogy nem éri meg a flasht, amit okoz! Azért, mert közben hetekig nem vagyok észnél, nem foglalkozom a családommal, rettegek a csekkektől és a befizetni valóktól, a munkámat nem tudom rendesen végezni, és végül haza sem jártam rendesen.
Elegem lett az RC drogok nyújtotta "élvezetből", és bár még csak 12 napos vagyok, de egyre elszántabb, egyre határozottabb vagyok!

Sajnos az ünnepek alatt nem nagyon leszek gép közelben, így nem nagyon fogok majd tudni magamról hírt adni, de tartani fogom magam! Tiszta 12 nap már nagyon rég nem volt, talán a kórházat, és az utána következő 3 hónapot leszámítva, ha jól emlékszem tavaly novemberben volt ilyen. Így arra kérlek bízzatok bennem, és szurkoljatok! Én már nem félek! Nem rettegek a következő naptól, a szilveszter aggaszt kicsit. Node ez alatt a 12 nap alatt voltam már buliban, ahol lehetőségem lett volna rendelni, venni mégis nemet mondtam. Ráadásul ittasan. Ha ittasan sikerült, akkor szilveszterkor is menni fog! :-)

Mindennek tetejében nagyszerűen érzem magam! Ami azonban furcsa, hogy a sör meddig eláll a hűtőben! Ez eddig nem tűnt fel! :-D

Még valami:

Mindenkinek Boldog, Békés, Drogmentes Karácsonyt,
illetve Boldog, Sikerekben Gazdag Új Évet Kívánok!!!

Mint írtam az előbb: rendszerhiba miatt elveszett ez a bejegyzés, de a bing! hála Istennek még Cache-ben tartotta! Sajnos a kommentek elvesztek. Elnézést kérek mindenkitől!

Mert a helyzet elég szar, és rossz leírni is... Én igyekszem, de 5-6 napnál többet nem bírok ki k nélkül. Most éppen 3 nap sikerült, de már nagyon kattogtam. Ráadásul most mindenhonnan elég jót tudok, marha olcsón...
Mostanában meg szoktam inni: belerakok 1g-t üdítőbe/sörbe, és lenyelem. Sokkal jobban megvág mint régen a bombában, igaz jobb az anyag is. Általában egy alkalommal 2-3g megy el, de volt mostanában párszor, hogy egy délután alatt elment 5g. Kezd megint elkapni a gépszíj és nem tudok ellene mit tenni. Mondjuk most, hogy így belegondolok, sokkal jobban tudtam magamon uralkodni, amíg szedtem rendesen a gyógyszert és volt tegretolom is. A tegretolt sóvárgáscsökkentőnek kaptam. Azt hiszem mióta nincs azóta kezdek így bepörögni...
Az elmúlt két hónapban pár számomra új cuccot kipróbáltam: 4FA, 2-4FMC, Butylone, Benzo (lido), Methedron. Nagyjából mind szar volt. Ami adott némi pluszt, az a 4fmc, és a methedron, de az sem volt komoly. Ha hasonlítanom kéne 4mec gyengébb változatban.
Szúrtam is párszor sajnos. Legutóbb csütörtök este 4MEC-t és Methylone-t, szerintem sok lett, mert reggel "befáztam".
S itthon mi is a helyzet? Újra mindenki tudja, hogy cuccozom: anyám, a feleségem, és a többiek is. Anyámmal emiatt semmi konfliktusom nincs, de a feleségemmel érthetően emiatt tovább romlott a viszony. Bár tagadtam ameddig tudtam, de mindig lebuktam. Egyszer elegem lett, bementem a fürdőbe, leültem a feleségemhez és elmondtam neki, hogy igen, igaz, sajnos megint ez van. Elfogadta. Igazából azt hiszem mindegy volt, mert így is állandóan vitáztunk, az, hogy én újra drogozom, max még egy indok.Sajnos a cucc annyira kezd leszámolni velem, hogy nehezemre esik a munkámat is elvégezni. Van, hogy a munkahelyen szét vagyok csapva, és nem tudok dolgozni. Elmenekülök minden feladat elől, elbújok az emberek elől. Iszonyúú! Volt vita a vezetőmmel is, ahol elég nyilvánvalóvá tette, hogyha nem változok, akkor vége.Most is betegszabin vagyok, mert a csütörtök éjjel után nem bírtam bemenni.
Mindig azt hiszem, hogy uralom a cuccot, a sorsom, pedig nem! Egyes cselekvések, már kontrollálhatatlanok, erőmet meghaladóan önkéntesek...

El vagyok keseredve! El sem hiszitek mennyire! Annyira, hogy azt leírni nem tudom!
Nagyjából egy hónapja lett egy barátom, aki rengeteget van velem! Szinte egész nap. Mindig mindent elmondunk egymásnak, és egész nap megállás nélkül beszélhetünk, annyira jóóóóóó! Én bizonyítani szeretnék Neki, de nem megy, mert állandóan elbukom, és mikor elbukom, akkor legszívesebben felkötném magam! Mindenképp meg akarom mutatni, hogy megy k nélkül ism de nem sikerül. Minden nap újra kezdem, minden elbukás után újra számolom a napokat... De hiába. Sajnos így el fogom Őt veszíteni, ezt tudom. Pedig annyira.. annnyira...annnnnnyiraaaaaaa........ És mindig velem van. Rossz neki, hogy így lát.
Nem tudom mi tévő éegyek. (De tudom: go rehab: nov 15-én mehetek vissza a kórházba).....

Kedves Bloggerek és Olvasók!

A freeblogot működtető szervereken a mai napon komoly hardware probléma keletkezett. A hardware hiba sajnos a napi mentést végző szervereinket is érintette, ezért a hiba észlelése után, hosszas próbálkozásunk ellenére sem sikerült visszaállítanunk a blogokat a napi mentésből.

Más lehetőség híján a legutóbbi archivált állapotot tudtuk csak visszaállítani.

Minden felhasználónktól elnézést kérünk az okozott kellemetlenségért!

Az elveszett bejegyzések visszahozásában esetleg segítség lehet a cache-elt google vagy más kereső tartalmak átvizsgálása. Akinek volt blogexportja, az kérjük, küldje el a nemmukodik@freeblog.hu címre, és beimportáljuk.

Magyar Vendor Kft.

http://aszerk.freeblog.hu/archives/2011/11/10/Rendszerhiba/

Nos, több oka is van annak, hogy idáig nem írtam. Egyrészt az, hogy lelkileg ki vagyok, másrészt az, hogy nagyon nehéz megírni azt amit most meg fogok! A harmadik oka, hogy nem írtam, hogy azt gondoltam végig a két hónap alatt, hogy ki tudok mászni ebből. Mindezekről mostanáig senki nem tudott, a feleségemnek is csak tegnap meséltem el.

A szóbeli érettségi előtt négy nappal kezdődött, egy matek óra utáni kétségbeesésemben. Anyámnál voltam, aki megkínált sörrel (6%-ossal) ami nekem akkor igencsak erős volt még. Úgy négy sör után elindultam haza, de volt még nálam kettő. Nem akartam, hazaállítani azzal a két sörrel sem, gondoltam leülök egy parkban, és megiszom. Pénz nem volt nálam, csak az osztálypénzre való (1500Ft). Leültem, s miközben iszogattam bevillant az agyamba, hogy mi lenne ha beszélnék a dealerrel, megkérdezném mi van, de semmi többet.(aha persze...) Máris önkéntelenül nyúltam a telefonért és pötyögtem be a számot. Felhívtam, beszélgettük, majd kértem egy fél grammot. Először ki sem akart szolgálni, majd némi vita után még is megkaptam amit kértem. Nagyon durva szétcsúszás következett: a szakadó esőben, egy kapuban szorítottam a söröm, és atomkész voltam. Rá két napra ismét mentem a fél grammomért, úgy ahogy két napja: becsavartam papírzsepibe és lenyeltem. Megint szét csúsztam. Majd a következő, immár 1 grammos bomba adag a bizonyítvány osztás után jött.
Aztán annak rendje és módja szerint szépen lassan megint belecsúsztam. Szívni nem szívtam és szúrni sem szúrtam, mindössze bombába dobáltam be, az időközben 2-3g-ra emelkedett adagokat. Teljesen jól elvoltam, tudtam működni, senki nem sejtett semmit, de én egyre csak csúsztam és csúsztam vissza bele. Aztán minden jött: MDPV, Speed (tényleg hatott a spuri, majd 1 hétig nem kívántam utána a katit, és nem is nyomtam). Végül odáig jutottam, hogy már dolgozni sem tudtam bejárni, annyira kész voltam. Éjszakákon keresztül fenn voltam, és persze reggel nem tudtam elmenni dolgozni. Szerencsémre nyári leállás volt a munkahelyemen, így nem sokszor buktam le, és ha le is buktam ki tudtam magyarázni. Persze közben mérgesedett a helyzet köztem és a feleségem között, a végén már annyira, hogy költözés volt kilátásban.

Újdonság? Nem! Mindenki tudta, én is tudtam, a kezelőorvosom is tudta, a feleségem is tudta, a barátaim is tudták, hogy az a pár hét kurva kevés lesz/volt az elvonón! Azóta bár igyekszem visszafogni magam, de mivel az éjszakai kimaradozásaimra szart mindenki, ezért azok sűrűsödtek, én örültem, mert nem kellett magyarázkodnom, a feleségem meg szart rám (és jól tette) így esett meg, hogy három hónap után újra beszúrtam. Ez pár napja történt. Olyan flash-sem volt, amilyen előtte soha, de ennyi, a szúrásból elegem is volt. Hogy most, hogyan tovább, azt nem tudom. Mindenesetre ez így nem mehet tovább, különben elveszítem az állásom, a családom, és a hajlékot is (amit úgy gyűlölök) a fejem fölül.

Apropó hajlék! Felvettem egy elég rendes személyi kölcsönt, és kifizettem belőle mindent! Az utolsó centig. Egy forint tartozás nem maradt a házra. Most azt csináljuk, hogy a bojlert lekapcsoljuk reggelente, így tudtunk 6-8 ezret spórolni a villanyszámlán! Szóval kiderült:  a bojler a ludas.
Egyelőre ennyit terveztem leírni, majd még írok bővebben...

Annyira mélyponton vagyok, hogy nem tudok.. Nem. Nincs lelkierőm írni.

Nem tűntem el, itt jelzem, hogy még ... még élek, és nem tudok bejegyzést írni.
Akit ennek ellenére érdeklem, az olvashatja twitjeimet a https://twitter.com/#!/exdrogos oldalon, vagy írhat emailt: drogos () index ! hu ímélcímre.

Harminckét éves lettem én -
meglepetés e költemény
csecse
becse:

ajándék, mellyel meglepem
e kávéházi szegleten
magam
magam.

Harminckét évem elszelelt
s még havi kétszáz sose telt.
Az ám,
Hazám!

Lehettem volna oktató,
nem ily töltőtoll koptató
szegény
legény.

De nem lettem, mert Szegeden
eltanácsolt az egyetem
fura
ura.

Intelme gyorsan, nyersen ért
a "Nincsen apám" versemért,
a hont
kivont

szablyával óvta ellenem.
Ideidézi szellemem
hevét
s nevét:

"Ön, amig szóból értek én,
nem lesz tanár e féltekén" -
gagyog
s ragyog.

Ha örül Horger Antal úr,
hogy költőnk nem nyelvtant tanul,
sekély
e kéj -

Én egész népemet fogom
nem középiskolás fokon
taní-
tani!

József Attila - 1937. ápr. 11.

Alig vártam, hogy leírhassam!

Twittert, de a rohadék nem küldi el a confirm emailt. Vagyis eddig még nem jött meg, így erre is várunk.

Miért? Azért csináltam twittert, mert sokszor egy komplett fogalmazást összehozni arról, hogy mi is történt velem, bonyolultabb, mint pár twitben kiadni. Nem, nem arról van szó, hogy lusta lennék, csupán éppen dolgozom, és amúgy is úgy gondolom, hogy a rövid hírek felőlem több belátást nyújtanak majd az életembe, mint a jóesetben havonta megjelenő hosszú esszék. Úgy is sokszor sok mindent kifelejtek, így legalább minden nap üzenhetek Nektek valamit arról, hogy érzem magam, milyen a kedvem, hogy birkózom meg a függőséggel, rosszkedvvel, munkával stb-vel! Csak várni kell a fent említett okok miatt. Természetesen a rendes bejegyzések sem maradnak el, hisz számomra is fontosak, csak ha úgy vesszük bővülnek majd a twittjeimmel!
Az inkognitómat -érthető okokból- szeretném megőrizni, így nem nagyon merem kitenni magam a facebookra.(már megtette valaki más) Bár... Lehet, hogy előbb vagy utóbb az is eljön. Erősen gondolkodom ezen is. Nem bánnám, ha megosztanátok a véleményetek ezügyben velem, komment formájában! A FB-nak csak egy hátránya van, míg eddig itt mindenki anonim maradt, ott ez nem fog menni... Tessék jól átgondolni!

Az elmaradt posztokért elnézést kérek, de az iskola befejezte után megnőtt a teendőim száma, és, hogy  ne csak a munkára fogjam, igyekszem pihenni is amikor nem hajtok. (Még a monitort se akarom látni!)

Június 27-én sikeres szóbeli vizsgát tettem: történelemből, magyar nyelv és irodalomból, matematikából, informatikából, angolból! :-))))))))
A bizonyítványt június 28-án délután kaptam meg!

Íme a bizim:

magam alatt vagyok... De hát péntek van, ez ma várható volt! Eszembe jutottak a régi élmények, majd a kifizetetlen számlák, az újabb ELMŰ-s tartozás, a nyaralás ami talán még sem jön el, a balatoni party amire menni szeretnénk, de nem valószínű, hogy lesz rá pénz, az érettségi ami lehet, hogy nem is sikerül... Ez a lehetetlen élethelyzet. Úgy érzem nincs kiút... Majd elmúlik, de most iszonyú.
Délelőtt még jobb hangulatban voltam. A Doktor Úr kérésére a kezelőorvosi csoporton beszéltem a blogról, majd a mellettem ülő hölgy kezdte mesélni, - mikor a pár héttel ezelőtti sárdobálásról meséltem - hogy mit is olvasott itt, és mesélte a többieknek, hogy sokan kételkednek bennem. Majd egy másik hölgy szólalt meg, aki csak annyit mondott "én is ismerem a naplód." Jól esett!
A Doktor Úr büszkén nézett rám! Elmondta, hogy igaz, csak rövid időt töltöttem el ott, mégis járok a csoportokra rendszeresen, nem estem vissza (mégcsak nem is ittam!), az érettségim egyik része megvan, naplót írok, dolgozom, és "jól nézek ki" (persze úgy értette, hogy ahhoz képest, ahogy bekerültem). Egy leszokófélben lévő drogosnak egy ilyen orvosi dicséret megér bármit! El nem tudom mondani milyen jól esett! Aztán valahogy kicsúsztak a kezemből a dolgok...
Délután kezdődött, aztán hazafelé jövet a munkahelyekről, már folyt a könny a szememből... Majd itthon már el-el csukladozott a hangom... Bevettem a hatórás gyógyszereimet, melyek egy kicsit segítettek, de most zuhanok újra vissza. Nem, drogozni nem drogoznék, talán inni sem innék, inkább begyógyszereznék, hogy elájuljak... Ez jár a fejemben, ezt kéne tenni... Persze ez abúzus dolog lenne, és nem lenne fair sem a családommal, sem magammal, sem a bennem bízókkal szemben...
De gondolom ezt is meg kell élni, így inkább kitartok!

Egy hétre elmúlt, de most két-három napja egyre életszerűbben és egyre agresszívabban tör rám éjjelenként: A múlt éjjel azt álmodtam, hogy mentem katiért de nagy gázban voltam, mert rendőrségi ügyem volt, belekevertem a haverokat és az árussal emiatt összebalhéztunk. Majdnem verekedés volt a vége, és nem akart kiszolgálni. Mikor reggel felkeltem komolyan azt hittem az egész dolog megtörtént! A ma éjszakai volt az eddigi talán legélethűbb, legvalószínűbb. Teljesen letaglózva ébredtem az álomból hajnalban... Ma éjjel azt álmodtam, hogy találkoztam "T"-vel, mondtam neki, hogy szúrjunk egyet a régi idők emlékére, ő persze egykedvűen belement. Megvettük a cuccot, de ott volt az apja is, erre én mondtam, hogy nem akarok az apjával együtt tolni(merthogy együtt szokták), így egy szobába különvonultunk. Egy szempillantás alatt betöltötte a cuccot, aztán tartottam a karom, - ahogy szoktam - hogy bökje be, de nem találta a vénám, vagyis megtalálta, de átszúrta többször is. Éreztem a tompa majd egyre élesebb szúrást a hajlatomban, és amikor már egy ideje bénázott nekem meg fájt akkor felébredtem... A karom még most is sajog... Olyan mintha egy tűt szúrtak volna át valóban a vénámon. Megnéztem reggel vér vörös volt a heg körül. Most persze kattogok, de megszoktam és ez is elmúlik majd...
Viszont megoldódott a sörproblémám! A narancsos(és alkoholos) sörről lebeszéltem magam, de ittam helyette citromos Gösszert, azt az új fajtát a 0,0%-osat. Megittam szombaton vagy két üveggel, mert marha jól esett! :-) Aztán vasárnap reggel az egyik haverom vett Dreher 24-et egy üveggel, és megittuk együtt. Hétfőn én is vettem egy üveggel az is nagyon jól esett! Így aztán mostanra teljesen elmúlt a sör utáni sóvárgásom! Most a 0,0%-osból is elég egy időre!
Nem tudom, hogy említettem-e, de a konyhát is le kellett volna a lakás felújításakor járólapozni. Kellett volna. Csakhogy akkor nem maradt rá pénz, aztán amikor kijöttek a lakást megnézni ezt fel is vetették, hogy miért nem csináltuk meg. Kaptunk rá júniusig haladékot. Így aztán ahogy megjött a fizetés, befizettük a számlákat és elmentünk járólapot meg anyagot venni. Nem túl nagy a konyha, én 12-13nm-re saccoltam, így aztán vettünk 15nm-nyi szürke-bézs járólapot, pár zsák fagyálló csemperagit, világosbarna fugát és fugakeresztet. Végülis a konyha 10nm (-nél egy kicsit több), de nem bánom, hogy többet vettünk, mert nem sok maradt a megvásárolt anyagokból, és így a pultot is le tudtuk csempézni(a feleségem nagy örömére). Szóval hívtam az egyik haverom, akivel még a kórházban ismerkedtem meg, és 1000Ft/nm áron másfél nap alatt megcsinálta. Nekem semmi dolgom nem volt, mindent ő csinált! Nagyon szépen dolgozott! A végeredmény pedig: csodaszép konyha! A konyha tetszik jelenleg a legjobban a lakásban. Talán az egyetlen hibamentes helyiség! A tervünk a következő: jön a szoba járólapozása, konvektor és csap csere(merthogy a csapot feleségem összetörte véletlen). Csakhogy ez nem megy olyan könnyen! Miért? Mert ismét kijött egy 43ezres villanyszámla... Mire? Azt nem tudom. Igazából nem is érdekel. A 120ezerből maradt utolsó 40ezret befizetem(fizetéskor) a többit pedig majd a következő hónapban. Új stratégia van: minden reggel mikor eljövök otthonról lekapcsolom a bojler biztosítékát, így egy fűtési fázis kimarad a nap folyamán (mert minek, hiszen úgy sem vagyunk otthon!), a bojler hőfokszabályzóját is lejjebb csavartam, és így is éget a víz. Ezen kívül kérünk egy teljes kivizsgálást az ELMŰ-től, mert ez nem normális. Ha csak 20ezer lenne a villany, akkor is kurva sok lenne. Mindenki mondja és már én is mondom: valami nem stimmel az óránál!
Persze júliusra meg van a szállásunk, mennénk Veszprémbe, de a jelen anyagi helyzet mellet nem tudom sikerül-e! Már nagyon szeretnék pihenni, kimozdulni itthonról és elmenni jó messzire!

Egy pár hete. Valahogy úgy érzem kezd minden visszarázódni a "rendes" kerékvágásba, ami sajnos nem a jó kerékvágás. Ezt most nem annyira szívesen, de úgy érzem, le kell írnom.
Szóval két-három hete kezdődött. Először csak jól tudtam aludni, végre nem ébredtem fel minden hajnalban, aminek kezdtem komolyan örülni, aztán jöttek a rémálmok és a depressziórohamok.
A depresszió úgy kétnaponta tör rám, rendszerint iskola után és hétvégén. Az elkeseredettség az érettségi miatt, és a félelem a sikertelenségtől, és az az érzés, hogy én bizony nem tudok semmit. Csütörtökönként a magyar, matematika után már nem bírom tovább és haza kell mennem, az angol már nem tudom elviselni. Ilyenkor tiszta idegbeteg vagyok mire hazaérek, és legszívesebben legurítanék egy jópofa sört. Pedig tudom, hogy nem szabad! Hazaérkezésem után fél-egy órával ugyan az egész elmúlt (eddig), de ez is elviselhetetlennek tűnik olyankor, ezután a pár hét nyugalom után... Minden nap meg kell küzdenem magammal, hogy ne igyak. Tartanom kell magam, mert félek, hogy elveszek! Félek attól, hogy először csak egy sör, aztán öt, majd részegen megyek cuccért. Pedig a Soproni narancsos sört nagyon kipróbálnám! Péntekenként továbbra is járok nagy-illetve kezelőorvosi csoportokra, így felhoztam a témát a múltheti kezelőorvosi csoporton. Megkérdeztem gond lenne-e, ha innék egy ilyen 2%-os Sopronit. A doktor úr azt mondta: "Igen, gond lenne, tudja jobb a bajt elkerülni!", ugyan ezt mondta az alkohol mentes sörre is. Igaza van, de valahogy kezdek besokallni, valahogy kellene lazítanom egyet, de nem tudom hogyan! S ha ez nem lenne elég, ezt még tetézik a rémálmok is! Minden éjszaka speed-del, katival és egyéb drogokkal álmodok. Csak, hogy egy-kettőt említsek az elmúlt hetek rémálmaiból: nemrég azt álmodtam, hogy szúrni akarok speedet (egyébként többet álmodok szpiddek mint katival, és jobban is hiányzik, nem is értem...) de a tű vége el van görbülve, olyan görbe, hogy kampós a vége, persze én azzal is döfködöm magam, de sikertelenül. Ma éjjel azt álmodtam, hogy speedet akartam szerezni, de sehonnan nem tudtam. Az összes dealert akit ismertem álmomban mind felhívtam, de vagy már nem árult, vagy nem lehetett elérni. Álmomban ott szenvedtem mint a rühes kutya. Pár napja azt álmodtam, hogy egy hatalmas tömbnyi katim volt, és folyt ki a kezem közül, én meg próbáltam megfogni, de sikertelenül. Ez valami iszonyat! Meddig lehet ezt még épp ésszel  bírni? Egy éjszaka nem marad ki... Minden éjjel így telik el. Mind!
Tanulnom kéne hétvégeken, de sajnos nem tudok. Sem kedvem, sem erőm nincs, és ez sajnos csak csökkenti a sikeres érettségi esélyét.
A jó hír az egész szenvedésben az, hogy nem olyan intenzívek és nem olyan mélyek a depresszióhullámok mint régen voltak. Gondolom ez a gyógyszereknek is köszönhető. A folyamatos rémálmok viszont eléggé elviselhetetlenek. Nem ébredek rosszabbul tőlük, de a napomra kihatnak. Volt, hogy már napközben is rámjött az intenzív kattogás, de hála Istennek el is múlt komolyabb rosszullét nélkül.
A gyerekkel is sokkal jobb a viszonyom, nagyon jól érzem vele magam, és viszont. Hétvégén is lenyomtunk egy 30km-es bringatúrát. Mindketten élveztük. Lassan a számla hegy is fogy: az ELMŰ-s tartozásból(ami időközben 120e-re nőtt) már kifizettünk 80 ezret.

Tiszta vagyok! Pontosabban ma hatodik hete, hogy nem ittam, és holnap lesz hatodik hete, hogy nem is drogozom!
Többször eszembe jutott, hogy úgy innék valamit, de mikor elképzeltem, hogy belekortyolnék egy üveg sörbe, vagy egy pohár vodkába, akkor hányingerem lett. Igazából csak az alkohol hiányzott, de eszembe jutott, hogy mikor iszom egy kicsit, rögtön felnyomja a vérnyomásom, felpuffadok tőle, ömlik rólam a víz és soha sem elég, akkor az is gyorsan elmúlt. Természetesen a cucc is eszembe jutott már mióta kint vagyok, de ugyan ez lett a vége mikor végiggondoltam: beveszem, elszívom, beszúrom(bár ettől már félnék így tisztuló aggyal) azután jött a hányinger, a félelem és végül elmúlt a sóvárgás is. Igazi kattogásom, olyan nagyon szenvedős a kórház óta hála Istennek nem volt, köszönhető ez gondolom a gyógyszereknek is.
Apropó gyógyszerek! Voltam a pszichiáteremnél. Fogadni nem akart, mert el kellett mennie, de azért kierőszakoltam a nővértől egy havi gyógyszeradag-felíratást. Meg is kaptam a recepteket pont jókor, mert elfogyott a kórháztól kapott utolsó szem is. "Nagy örömmel" mentem a patikába kiváltani. Megkérdezték, hogy ráírják-e az adagolást, természetesen kértem. Aztán otthon mikor átnéztem mit is kaptam elképedtem: mindenből a 3x-4x-esét kaptam a felírás szerint! Nem is értettem. Gondoltam, beveszem, majd úgy, ahogy a kórházban elő volt írva, nem lesz ezzel semmi gond! A legelképesztőbb viszont az volt, hogy a Kventiapsz nevezetű antipszichotikumból 100mg-os tablettákat kaptam! Amíg a többi gyógyszert lehet felezni, negyedelni addig ezt annyira nem. Az én 25mg-omhoz képest ez rengeteg! Elképzeltem, hogy beveszem akár csak a felét mint a kórházban (580mg-ot), aztán reggel meg majd úgy érzem magam, mint akit megvertek, csupa víz mindenem, nyálam folyik, a szám közben azért ki van száradva... Már 25mg is leüt! Persze! Leütne egy lovat is! Akkor 100mg? Azon gondolkodtam, hogy normális dolog-e ennyi gyógyszert felírni egy betegnek? És aki elkezdi abúzus módon használni, mert mondjuk függő és egyre többet szed be mikor kattog? (nekem is eszembe jutott!) Vagy azt mondja az egyszeri beteg, hogy az orvos ezt írta föl, akkor szedi is ezt? Komolyan nem értem! Ezért pénteken felvetettem a kezelőorvosi csoporton. A volt kezelőorvosom elmagyarázta, hogy a fekvőbeteg ellátás sokkal egyszerűbb, mert ha gond van, akkor azonnal tudják korrigálni helyben, a járóbeteg-ellátás viszont bonyolultabb, mert az orvos-beteg találkozó nem olyan egyszerű. Persze engem ez nem nyugtatott meg.
A másik dolog, hogy az utcán sokszor kellemetlenül érzem magam. Állandóan igazgatom magam, és egyáltalán nem vagyok megelégedve a külsőmmel. Nem érzem jól magam a bőrömben, és sok olyan dolog zavar, amire eddig szartam, vagy észre sem vettem... Ha leülök valaki mellé a buszon azon morfondírozom: "Vajon mit gondol rólam? Nem ülök közel túlságosan?" stb. Egyszóval kényelmetlen az emberek közelsége. Ami viszont régóta nincs: az idegeskedés. Reggel mindenki tiszta ideges, erőszakos, furakodó, figyelmetlen a járműveken és azok közelében, én ellenben tudok higgadt maradni.
Ami viszont a kórházi bent létem óta megvan, és itt kint már eléggé zavar: a folyamatos várakozás a gyógyszerek előtt! Reggel fél 8, dél, este 6, és este fél 10 a gyógyszerbevétel időpontjai. Nos, ezen időpontok előtt nagyjából egy órával, már azt várom, hogy mikor vehetem be a következő gyógyszert... Olyannyira gáz ez az egész, hogy tegnap mikor anyunál voltunk, a feleségemnek is mondtam, hogy mikor lesz már 6 óra, hogy bevehessem a Rivotrilt, aki erre valami ilyesmit mondott: ez már beteges. Nem szó szerint ezt mondta, de kb. ez a lényeg. Igaza is van. Ami kicsit nyugtat az az, hogy annyira már nem szenvedek a bevételek előtt, mint bent. Bent ez egy rémálom volt! Délután 2-4 órakor elkezdődött a várakozás, elszédültem, letompultam és jobban sem lettem a 6 órás bogyóig.
Más: megtudtam az érettségi eredményeim is: Matek 12 pont: mehetek szóbelizni,Magyar 42%, Angol 55%, Történelem 66%. A választott tárgyam jegyét nem tudom. Így most kedden és csütörtökön folytatódik az iskola: kedden magyar, csütörtökön angol, matek van.
Egy hete már dolgozom! Az első hét elég fura volt, és nem voltam bent az elintéznivalóim miatt túl sokat. Itt a második hét, és várakozással teli nézek elé, mert a múlthéten délutánra mindig nagyon elfáradtam és letompultam, remélem e-héten máshogy lesz! Közben igyekszem majd pénteken ellógni a kezelőorvosira, mert az nekem kell!

Lassan kezdenek összeállni.

A kórházba vonulásom előtt már nagyon szét voltam hullva, erről megerősítettek anyám, a feleségem és a barátaim is. Anyámék konkrétan azt mondták, hogy amit csináltam az embertelen volt, és, hogy ennyire nem voltam kész még a speedes korszakomban sem. Azt is mondták, hogy ha nem kerülök be én már nem sokáig húzom, beszúrtam volna valami szart és beledöglök... Egybehangzó vélemény volt. Amikor a kórházba járogattunk be,- mert fel akartam vetetni magam - akkor még el sem hittem, hogy felvesznek épp ezért lazán, könnyelműen vettem az egészet. Aztán amikor tényleg bekerültem, és ott maradtam 5 ismeretlen emberrel a hideg csempék között, egy rácsos ágyban, na akkor magamba zuhantam. Az első estém, és az azt követő még legalább négy maga volt a rémálom. Kaptam ugyan gyógyszereket, de a kattogás elmulasztásához vajmi kevés volt. Égett a testem, fájtak a vénáim, csontjaim, fülzúgás, fejfájás, és síró görcsök kínoztak. Komolyan mondom: az ellenségemnek sem... És persze egyszerre jött minden: pánikroham, amfetamin, 4-MEC, frontin-elvonás. Az első estén hisztizni kezdtem, úgy ütöttek ki antipszichotikumokkal. Az első egy-két napban aztán azt sem tudtam hol is vagyok pontosan reggelente, így elaludtam a csoportokon, de délután kezdődött minden elölről. Nem tudtam beszélni sem senkivel, mert annyira ki voltam borulva.

Viszont ami enyhített a fájdalmamon az az volt, hogy az osztály legjobb orvosához, a főorvos helyetteséhez kerültem, aki mindent megtett értem! Bármilyen gondom volt, fordulhattam hozzá, és Ő segített. Mindig "rámért" bármivel is zaklattam, sőt, a feleségemet külön konzultációra hívta, és neki is elmagyarázta azt ami velem történik. Persze elmondta neki az érem másik oldalát is, hogy mire számíthat. Kérte, hogy egy egészséges optimizmus legyen benne, de számítson arra is, hogy visszaeshetek. Elmagyarázott mindent, közben bármit is mondtam jegyzetelte a gépébe amit mondtam. Közben bent egyengette a sorsom. A gyógyszerezésemet körültekintően csinálta. A legjobb orvos révén már az első nap világos lett számára, hogy engem bizony jól félrekezeltek! Most már tudom miért volt esélytelen az eddig, hogy fogyjak! Egy szó: frontin. Tudom, miért volt állandó pánikrohamom, szintén egy szó: frontin. Mikor az ember napi 5-10 vagy - esetemben - 20mg frontint töm magába, akkor ezek bizony megteszik negatív hatásukat. A kórházban híztam két kilót, de azóta stagnálok, se nem fogytam, se nem híztam. Bent volt olyan betegtársam, aki a xanaxról jött leszokni. Nem szedett ugyan sokat, (5mg), de szeretett volna megszabadulni ettől az átoktól. A doktor úr arra is figyelt, hogy szép fokozatosan csökkentse az adagomat. Az első egy hétről pontos adatokat nem tudok, mert szinte minden homályba borult, de a második hétről már körülbelülit tudok nyilatkozni: reggel: 1 tegretol, 2 tiapridál, 1 rivotril, délben: 1 tegretol, 1 tiapridál, 1 rivotril, este 6-kor: 2 tegretol, 2 tiapridál, 1 rivotril, éjjelre (ezt fél 10-kor kaptuk) 2 kventiapsz/kepilept/vagy éppen ami kventiapilin hatóanyagú volt. Ez utóbbi gyógyszerek leütöttek mint a lovat, remekül aludtam a második hét nagyjából első éjjelétől. Az első hét első egy-két napjában még nappal is tudtam egy keveset aludni, de később már annyira kattogtam, hogy este sem. Nagyjából 4-5 éjszakám telt úgy, hogy semmit, vagy csak 1-2 órát aludtam. Aztán konzultáltam a doktor úrral, így kaptam dupla adag antipszichotikumot éjszakára is. Egyébként a tegretol epilepszia gyógyszer, de a sóvárgás csökkentő hatását használják ki, a tiapridál szintén antipszichotikum, aminek a hangulatjavító hatása van kihasználva nálam, a kventiapsz/kepilept szintén antipszichotikum aminek az altató hatása van kihasználva. Szóval a gyógyszeradag. Már csak 1 tegretolt szedek este 6-kor, fél-fél tiapridált reggel és este, délben egy rivó, éjjelre 1 kventiapsz.

Ma egy hónapja, hogy nem fogyasztottam alkoholt, és holnap lesz egy hónapja, hogy bekerültem, illetve annak is, hogy nem fogyasztottam semmilyen drogot. Az igazság az, hogy egyiket sem kívánom, újra viszolygok a tűtől és most kezdek észhez térni, ezért is a cím. A kórház előtti életem szinte homály, egyszerűen nem emlékszem csomó dologra. Betett ez a szar kati rendesen... Olyan mintha film szakadás, és két életem lenne: a kórház előtti és utáni. Szerencsém volt a kórházba a szobatársaimmal is, mert nagyon rendesek voltak. Volt egy mentor is a kórteremben, akinek az volt a dolga, hogy engem figyeljen. Az első pár éjszakán Ő sem aludt sokat, elmondása szerint attól tartott, hogy őrjöngeni fogok. Hát nem tettem. Olyan volt az egész kórházi lét, mintha egy teljesen más világba csöppentem volna: közösen ettünk, mindenki megosztott mindenkivel minden ételét, italát, közösen takarítottunk, és együtt csináltuk a csoportokat is! Olyan volt a csoportfoglalkozás amilyenné mi tettük. A témát mi választottuk meg, és mi szőttük a beszélgetés fonalát is. Volt, hogy a WC állapota volt a téma, de volt, hogy nagyon komoly dolgokat vitattunk meg, amit le nem írhatok, mert ez csoport titok. Rengeteget kaptam a csoportoktól, többek között azt, hogy megismertem a maga teljes és őszinte valójában a másik oldalt: milyen egy drogos/alkoholista/gyógyszerfüggő férfi mellett élni egy nőnek. Fájdalmas volt hallani, de megerősített abban, hogy miért ne tegyem többé! Rengeteg történetet hallottam életekről, melyet az alkohol vagy a drog tett tönkre, meséltek nők és meséltek férfiak őszintén, nyíltan... A csoportok már reggel elkezdődtek: a reggeli (fél 8-as) gyógyszerosztás után 8-kor kezdődött a napnyitó, melyet minden hétköznap a főorvos úr vezetett, s melyen a betegtársaim verseiket vagy éppen Isten igéjét olvasták föl. Némelyik vers elég szívbemarkoló volt... Természetesen minden verset, költeményt, igét értékelt a főorvos úr. Rögtön utána 9-kor jött a nagycsoport mely kettészakította a pincében tartott napnyitót, legalábbis létszámban. Az emeletiek az emeleten, a lentiek a földszinten tartották a nagycsoportot. Szusszanásnyi időnk volt, hogy egy újabb kiscsoportra szakadjunk: 10-kor kezdődött a másfél órás kezelőorvosi csoport. Persze ezeken a csoportokon volt, hogy csend volt, és volt, hogy nagy balhé volt, de a nővérek és az orvosok mindent tudtak kezelni! A csoportok után ebéd, majd gyógyszerosztás, szusszanásnyi szünet és újabb csoportok kezdődtek. A reggeli napnyitó,kis és nagy csoport kötelező volt, a délutáni foglalkozásokra egy pszichológus osztotta be a betegeket. Én a stresszoldó csoporton kaptam helyet, ami kedden és csütörtökön tartott hozzávetőlegesen 4-5 óra hosszát. Érdekes, laza de sokszor kemény is volt. Minden egyes csoportfoglalkozás után viszont stresszmentesen és nyugodtan töltöttem a délután hátralevő részét.

A feleségem minden nap bejött hozzám a kórházba, és végignézte azt, hogyan javulok. Már a második héten (az első hetet a tisztulás időszakának mondják) elkezdtem jobban érezni magam, köszönhető ez annak is, hogy érkezett egy új beteg a szobánkba, akivel azonnal szimpatizálni kezdtünk, észrevette, hogy be vagyok fordulva, és elkezdett kirángatni. Így vitt magával mindenhová: pingpongozni, gyúrni, sétálni. Nagyon jókat szórakoztunk együtt, jókat nevettünk! Aztán szépen lassan az összes szobatársammal elkezdtem beszélgetni, de a befordultságom teljesen csak a harmadik héten kezdett elmúlni, miután szerdán kimenőt kaptam és megcsináltam az év végi vizsgáimat!

Apropó vizsgák! Két hét kezelés után a doktor úr úgy látta, hogy kiengedhet befejezni az iskolaévem. Mikor pénteken reggel visszamentem, akkor konzultáltam vele a csoportok után, és mondtam neki, hogy én a kórházból nem tudok érettségire járni, kértem, hogy engedjen ki. Kiengedett, kaptam gyógyszert és megkért tájékoztassam pár naponta arról, hogy vagyok. Jól voltam, és azóta is egyre jobban vagyok! Elkezdődtek az érettségik! Az első irodalom volt, én úgy féltem, hogy remegett mindenem! Egy egyenes vonalat nem tudtam húzni, mert remegett a kezem. Egyszerűen ez a debilizáló remegés nem akart elmúlni. Persze másnapra csak rosszabbodott: matekon teljesen leblokkoltam, először semmihez nem tudtam hozzá kezdeni. Aztán szerdára a törire elegem lett és bevettem a szükség esetére fölírt plusz rivotrilt. Na, innentől kezdve halál nyugalom szállt meg, és lazán kitöltöttem a történelem tesztlapot, szerintem majdnem hibátlanul. Angolon szintén ezt tettem, bár tudom, hogy annyira az nem sikerült jól, de a 20% biztos meg van! Természetesen a plusz gyógyszerfogyasztásról tájékoztattam a doktor urat is, kikértem a véleményét. Azt mondta ez rendben van, nem számít még abúzus használatnak! Igen ez egy újabb kifejezés amit megtanultam: fájdalmasan ismertem fel az egyik csoporton, hogy én bizony folyamatosan visszaéltem a gyógyszerekkel is...

Még a kórházban megnézettem a blogom egy pszichológus hölggyel, aki azt mondta, hogy eléggé preventív, és ha rám nincs visszahúzó hatással akkor írjam.

Jelenleg négy hete a kórház állományában vagyok, jelengegi státuszom: nappali kórházas, be kell járnom. Jövőhéttől viszont már el kell kezdenem a munkát. Van olyan munkahelyem amit úgy tervezek, hogy már ezen a héten kimegyek. Egyrészt azért, mert kell a pénz (befizettük az ELMŰ tartozás egy részét) másrészt azért, hogy szokjam a munkát. Természetesen a kapcsolatomat a kórházzal nem szakítom meg, folyamatosan be fogok járni, amikor csak tehetem.
A kórházban hiába volt nálam ipod meg rádió nem tudtam zenét hallgatni, bármi szólt én ki voltam tőle. De egy szám járt folyamatosan a fejemben, ki sem tudtam verni, talán a hasonló bezártság érzés miatt: